Az egykori Budakörnyéki borvidék valaha Szentendrétől Tétényig a Duna partvonalában elterülő hegy- és dombvidék szőlőit foglalta magába. Ez a vidék a történelem előtti időkben is lakott volt.

Területe: 1 772 ha.

Legfontosabb fajták:
Chardonnay, Olasz rizling, Rizlingszilváni, Sauvignon Blanc, Szürkebarát, Zöld veltelini, Cabernet franc, Cabernet sauvignon, Pinot noir.

Klíma:
A lefolyásos domb- és hegyoldalakon, fennsíkokon a légmozgás gyakori, ami kiemelkedő termelési biztonságot ad, ritkák a számottevő fagykárok. Évi átlagos hőmérséklete az országos átlagnál kissé alacsonyabb, csapadékellátottsága közelíti az országos átlagot. Az ökológiai adottságok lehetővé teszik a korai szürettel kiváló pezsgőalapborok, késői szürettel pedig a minőségi boralapanyag készítését.

Talaj:
Meszes alapkőzeten lösz alapú csernozjom, ill. erdőmaradványos csernozjom.

Történelem:
Az egykori Budakörnyéki borvidék valaha Szentendrétől Tétényig a Duna partvonalában elterülő hegy- és dombvidék szőlőit foglalta magába. Ez a vidék a történelem előtti időkben is lakott volt. Négy fő körzetre oszlott: Szentendrei szőlők, Budai szőlők (óbudai, Sashegy környéki), Promontori szőlők, Tétényi szőlők.

Az Árpád-házi királyok alatt már virágzott a szőlőtermesztés, és az itt élő emberek megélhetésének fő forrásává vált. Sok szerb (rác) telepedett le ezen a környéken. Ennek köszönhetően a török hódoltság után főleg a vörösbor készítése volt túlsúlyban. Európai hírre tett szert a Buda-Sashegyi Kadarka, amit Fekete kadarkából készítettek.

A sok háború jelentősen meggyérítette a szőlőket. A törökök kiűzése után német nemzetiségű szőlőművelők is telepedtek le. Az 1736-41. évi promontori szőlőtulajdonosok névsorában szereplő 572 névből 309 német hangzású, ami tudatos német betelepítésre enged következtetni. 192 név szerb és csak 50 magyar a névsorban. A Duna kiváló szállítási lehetőséget jelentett, így a borok tárolására nagy pincék épültek, amelyek többsége ma is működik.

A XVIII. század második felében rendszeressé vált a szőlőtelepítés Promontoron és környékén. Az állandó lakosság száma évről-évre nőtt. Valami kis szőlővel a legszegényebb zsellér is rendelkezett. A század végétől különösen a Promontoron és Kistétényben szőlőt bérlő budai, pesti polgárok részéről nagy divatja lett a pincézésnek, aminek hatására igen komoly pincekultusz alakult ki.

1830 körül a nagyvárosokban a lakosság inkább a fehérbort kereste (változtak a borfogyasztási szokások is), a budai vidéken is arra kényszerültek, hogy egyre több fehérborszőlő-fajtát szaporítsanak. 1890-ben a filoxéra szinte teljesen elpusztította az ültetvényeket. A szőlőkultúra újbóli fellendítése nem járt a várt sikerrel. A szőlőtelepítésekkel párhuzamosan csonthéjas gyümölcsöket kezdtek el ültetni. Lassan a gyümölcsösök kiszorították a szőlőterülteket.

Etyek szőlőinek története is hasonló utat járt be azzal a különbséggel, hogy a XIX. század közepén a Vál-völgyi uradalmi szőlészetek hírnevet szereztek a korszerűsítéseikkel, újításaikkal. A borvidék szőlőiben a pákozdi, sukorói, nadapi, velencei szőlőhegyeken jó minőségű fehérbort termelnek.

A XIX. század végén a Törley család híres pezsgői alapanyagának fehér borát is ezen a területen, Etyek térségében termelték. A sajátos ökológiai viszonyok, a talajok magas mésztartalma és a szeles fennsíkokból adódóan rendszerint egészséges a szőlő, és a pezsgőgyártáshoz ideális, nagy savtartalmú bor-alapanyag terem ezen a borvidéken. A kedvező gazdasági helyzet miatt a szőlőtermesztés uralkodó maradt.