| Vesztergombi Pincészet (Szekszárd) | |
|
|
A szőlőtermeléssel és borászkodással foglalkozó Vesztergombi családról már az 1700-as évekből fellelhető írásos emlék. Ebből az időből származik a családi címer is, mely egyértelműen utal a szőlőtermelő, borászkodó múltra.
Szekszárd első hegybírájának Vesztergombi Györgyöt választották ami abban az időben igen magas szakmai és társadalmi elismertséget jelzett. A következő generációk is nagy szakértelemmel és gondossággal folytatták a gazdálkodást, ezen belül a szőlészkedést és a borászkodást. Pincészetük meghatározó borásza Vesztergombi Ferenc, aki 1970-től hivatásszerűen borászkodik. 1996-tól a pincészetnél dolgozik, ma már végzett borászként, Csaba fiuk is. A Pincészet 1992-ben alakult, mint betéti társaság. A gazdasági formától függetlenül egy igazi családi vállalkozás, és ennek jellegén nem is áll szándékukban változtatni. Jelenleg 20 hektár szőlőterülettel rendelkezik a család. Célunk a magas minőségű nemzetközi elvárásoknak megfelelő, de szekszárdi karakterrel bíró borok készítése. Ültetvényeik fele még az úgynevezett nagyüzemi telepítésből származik, nagyobb sor és tőtávolsággal. Előnyük, hogy ezek ma már 30-40 éves szőlők, és így koncentráltabb bor készítésére alkalmas termést adnak. Területeik másik fele 3-6 éves új telepítésű ültetvény, ahol már nagyobb tőkeszámmal dolgoznak. Ez igen fontos szerepet tölt be a minőség centrikus gazdálkodásban. Jelenleg 20 hektár szőlőterülettel rendelkezik a család. A termesztett szőlőfajták: Ezerfürtű Portugieser Kadarka Kékfrankos Merlot Cabernet sauvignon Cabernet franc Pinot Noir |
Érdekességek - leírások